AD (728x60)

GAGBOX is your one source to humor and fun

Eurovízió 2015: Döntőbe jutott Boggie

Eurovízió 2015: Döntőbe jutott Boggie

Lezajlott a 60. Eurovíziós Dalfesztivál idei első elődöntője a bécsi Stadthalléban, amelynek legnagyobb tétje számunkra a magyar versenyző, Csemer Boglárka Boggie továbbjutása volt. Örömmel jelentjük, hogy a közönség és a zsűri döntése alapján a magyar énekesnő bekerült a legjobbak közé, így biztosan fel fog lépni a szombati eurovíziós döntőben.

Boggie és a Wars For Nothing című dal jó szereplése azt jelenti, hogy Magyarország egymás után immár ötödször tudott döntőbe jutni a versenyen. Az elődöntő 16 fellépője közül csak tíz jutott be a döntőbe.

Rajtunk kívül az örmény, a belga, az észt, a román, a görög, a szerb, az orosz, az albán és a grúz énekes került be a legjobbak közé.

A közönség egyébként már a kedd délutáni főpróbán is nagyon jól fogadta a magyar produkciót, aWars For Nothing kapta az egyik legtöbb tapsot. A nem túl mosolygós Boggie akkor az MTI-nek azt mondta, hogy már akkor is elégedett, ha úgy jön le a színpadról, hogy mindent megtett a továbbjutásért, de bízik a játékban maradásban.

Videó: https://youtu.be/654V2hPUX4w


Share Your Thoughts!

Floating Ad

Copyright © 2013 GagBox™ is a registered trademark.

Designed by GagBox Inc. Share on Blogger Template Free Download.