A park több mint 145000 négyzetméteren helyezkedik el, és négy témavilágban várja a látogatókat. Földi és vízi játszóalkalmatosságok, ügyességi játékok, különböző élményzónák illetve vadaspark teszi teljessé a kikapcsolódásra vágyók igényeit. Széles, tágas utak vezetnek mindenfelé, így alkalmas babakocsival vagy kerekesszékkel is arra, hogy kényelmesen közlekedjünk. Összesen 11 különböző gasztronómiai egység is a rendelkezésre áll, ha éhségünket vagy éppen szomjunkat szeretnénk oltani. Érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy különösen ügyelnek arra, hogy lehetőség szerint helyi gazdaságokból származó, bio-termelőktől szerezzék be az ételek alapanyagait.
No persze, arra is van lehetőség, hogy az otthonról hozott szendvicseket vagy rágcsálnivalókat elfogyasszuk, hiszen sok helyen biztosítanak erre is lehetőséget.
Ausztria legnagyobb szabadidőparkjában Margitbányán (St. Margarethen) is elkezdődött a 2015 évi szezon. A Soprontól közel 20 km-re található Familyparkban természetesen ebben az esztendőben is gondoskodtak egy új attrakcióról, ezt pedig a híres feltaláló és tudós, Leonardo Da Vinci ihlette repülőszerkezet.
A park több mint 145000 négyzetméteren helyezkedik el, és négy témavilágban várja a látogatókat. Földi és vízi játszóalkalmatosságok, ügyességi játékok, különböző élményzónák illetve vadaspark teszi teljessé a kikapcsolódásra vágyók igényeit. Széles, tágas utak vezetnek mindenfelé, így alkalmas babakocsival vagy kerekesszékkel is arra, hogy kényelmesen közlekedjünk. Összesen 11 különböző gasztronómiai egység is a rendelkezésre áll, ha éhségünket vagy éppen szomjunkat szeretnénk oltani. Érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy különösen ügyelnek arra, hogy lehetőség szerint helyi gazdaságokból származó, bio-termelőktől szerezzék be az ételek alapanyagait.
No persze, arra is van lehetőség, hogy az otthonról hozott szendvicseket vagy rágcsálnivalókat elfogyasszuk, hiszen sok helyen biztosítanak erre is lehetőséget.
No persze, arra is van lehetőség, hogy az otthonról hozott szendvicseket vagy rágcsálnivalókat elfogyasszuk, hiszen sok helyen biztosítanak erre is lehetőséget.
Egyszerűen leírni is szinte lehetetlen, hogy mennyi látnivaló van és milyen sok szerkezet csábítja arra a látogatót, hogy önfeledten kikapcsolódjon. Hullámvasutak, kisvasút, körhinták, mászókák, vízi csúszda, vizesblokk, játszótér, a klasszikus meséket felvonultató erdei park csak pár olyan érdekesség, ami mind azért van, hogy jól érezzük magunkat.
Természetesen mi is hoztunk pár saját képet, ami inkább csak amolyan kóstoló jellegű, mert csak a töredéke annak, ami miatt érdemes minimum egyszer ellátogatni erre a fantasztikus helyre.
Igazi családi paradicsom, ahol a gyermekek mellett a felnőttek is önfeledten szórakozhatnak

Útvonalnak mi a Sopron-Sopronkőhida-Margitbánya útvonalat javasoljuk, amely irányba körülbelül 15-20 perc alatt elérhető a Mesepark.
Fontos tudnivaló, hogy házi állatot tilos a parkba bevinni, így a kis kedvenceket érdemes erre az időszakra másra bízni.
A belépőjegy megvásárlásával szinte az összes attrakció használatára ingyenesen jogosult a látogató és tényleg csak elvétve találtunk olyant amiért külön kellett fizetni.
A park bejáratánál ingyenesen található több nyelven, köztük magyarul is tájékoztató füzet, amely tartalmaz térképet is., de sok munkatársuk beszél magyarul is és szívesen segítenek ha kérdésünk van.
Itt jegyezném meg, hogy sok-sok információs tábla is van a parkban, szintén több nyelven, így szinte lehetetlen eltévedni ezen a hatalmas területen.

GAGBOX is your one source to humor and fun