Szomjúságra nem jó
Ellentmondásnak tűnik, de igaz: az energiaitalok magas koffeintartalmuk miatt szomjoltásra nem alkalmasak, a „túltolásuk” dehidratációhoz, kiszáradáshoz vezet. Ezért a sportolóknak energiaitalok helyett ajánlatosabb vizet inniuk edzés közbeni folyadékpótlásként. Fogyasztása hasonló bajt okozhat a bulizóknak is, ha a hangulatot, pörgést energiaitalokkal akarják megalapozni vagy fenntartani.
Csak egyike a koffeinforrásoknak
Az energiaitalok az élénkítő hatásukat elsősorban a koffeintartalmuknak köszönhetik. Egy kis doboz 70, a nagyobb kiszerelésű kb. 200 milligramm koffeint tartalmaz, ami nem sokkal haladja meg a kávé „erejét”, hiszen egy csésze kávéban 40-150 milligramm koffein található. A táplálkozástudományi szakemberek azt ajánlják, hogy egy egészséges felnőtt ember napi koffeinbevitele lehetőleg ne haladja meg a biztonságosnak tartott 300 mg-ot. Napi egy doboz energiaitallal tehát nincs is gond, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy koffeint más forrásokból is be lehet juttatni a szervezetbe: a kávéféléken kívül a fekete és a zöld tea, a csokoládé, a kóla is jócskán tartalmaz belőle, így könnyen túladagolható.
Kevéssé ismert összetevők
Az energiaitaloknak vannak olyan összetevői, amelyekről az átlagos fogyasztó kevesebbet tud, és hatásmechanizmusa kevésbé ismert a szakemberek előtt, mint a koffeinnek. Ilyen például a Dél-Amerikában honos növény, a guarana, amely nagy mennyiségű koffeinszármazékot tartalmaz, élénkítő hatású. Az összetevők közt szerepel a taurin, amely egy, az emberi szervezetben is előforduló aminosav, az energia felvételben van szerepe, az izmok működést segíti. Mindezt gyógynövénykivonatokkal (például ginsenggel), ásványi anyagokkal és vitaminokkal kombinálják, amelyeknek az emberi szervezetre a koffeinnel együtt tett hatását még nem tárták fel eléggé. Az energialöketet az italokban lévő, nagy mennyiségű cukor biztosítja: dobozonként kb. 50 gramm cukrot tartalmaznak, amit nemcsak a cukorbetegek nem engedhetnek meg maguknak, hanem a fogyókúrázóknak, de még az egészségeseknek is figyelembe kell venniük az általuk bevitt kalóriát.
Rontja a mentális állapotot, hiperaktivitás hátterében is állhat
Ha az aznapi koffeinbevitel meghalad egy bizonyos - egyéni érzékenység szerinti – szintet, megjelenhetnek a mellékhatások. A pulzus szaporább, rendszertelenebb lesz, indokolatlan nyugtalanság, ingerlékenység, belső feszültség alakul ki, álmatlanság, kézremegés, fejfájás, émelygés, hasi görcsök jelentkezhetnek. Hosszabb távon függőséghez vezethet, amely ezeket a tüneteket tartósíthatja.
Felmerült annak gyanúja is, hogy az energiaitalok rendszeres, túlzott fogyasztása hatással van az érintett mentális, pszichés állapotára, viselkedési zavarokat, hangulatingadozásokat okozhat.
A Preventive Medicine című szakfolyóiratban dr. Azagba, a Waterloo-i Egyetem és a Dalhousie Egyetem szakértőinek kutatásairól számolt be, amely szerint a több energiaitalt fogyasztó középiskolások hajlamosabbak a depresszióra és a marihuána-fogyasztásra, kockázatkereső viselkedésre, mint társaik. Legutóbb pedig egy angol pedagógiai szervezet, a NASUWT felmérése mutatott rá arra, hogy a tanárok összefüggést látnak a hiperaktivitás, a súlyos koncentrációs problémák és a magas koffeintartalmú energiaitalok fogyasztása között is.
Túladagolása akár hirtelen szívhalálhoz is vezethet!
A legnagyobb veszélyt a túlzott koffeinbevitelnek a szív működésére tett hatása jelenti, ugyanis a koffein-túladagolás vérnyomás-emelő, szívritmust befolyásoló hatása pitvarfibrillációhoz, életveszélyes ritmuszavarhoz, sőt, akár hirtelen szívhalálhoz vezethet.
Ahogy felnőttek milliói számára nem kezdődhet nap egy jó kávé nélkül, olyan általánossá vált a fiatalok számára ezzel kezdeni a napot, vagy egy szórakozóhelyen ezzel befejezni. Jó tudni azonban, hogy az energiaitalok nem csupán koffeint tartalmaznak, túladagolásuk, különösen alkohollal kombinálva veszélyessé válhat. Összeszedtünk néhány olyan tényt, amelynek az energiaitalok rendszeres fogyasztói nem fognak örülni, mégis tudniuk kell róla.
A fiatalokra különösen leselkedő veszélyekre figyelmeztetett az a kardiológuscsoport is, amelyik a Canadian Journal of Cardiology című kanadai szaklapban jelentette meg kutatásai eredményét. Eszerint látszólag egészséges fiatalokban is kiválthat életveszélyes pitvarfibrillációt a túlzott koffeinbevitel, különösen sportolás közben. Volt olyan év, amikor az Egyesült Államokban 5500 koffein-túladagolásos esetet regisztráltak, felerészben tizenéveseket érintve.
A nemzetközi kutatócsoport vezetője, a spanyol dr. Fabian Sanchis-Gomar így foglalta össze a vizsgálatok eredményét: egészséges fiatalok napi egy doboz, 250 ml energiaitalt nyugodtan fogyaszthatnak, de sportteljesítmény fokozására nekik sem ajánlott, szomjoltásra ne használják. Krónikus betegeknek, magas vérnyomással, szívpanaszokkal élőknek tanácsos orvosukkal konzultálniuk. Az energiaitalok alkohollal és egyéb drogokkal történő együttes fogyasztása pedig mindenki számára veszélyes, akár halálos kimenetelű is lehet.
GAGBOX is your one source to humor and fun