A történet Russell Ward nevéhez fűződik, aki az In search of life less ordinary nevű blog szerzője, a Huffington Post külsős újságírója, s nem utolsó sorban világutazó. Ward és felesége fejében 2002-ben született meg a gondolat, hogy el akarják hagyni az Egyesült Királyságot.
Az ő okuk akkor más volt, nem a pénzügyi vagy politikai helyzet miatt döntöttek a kivándorlás mellett, mint ahogy azt mostanság sok magyar teszi. Ők akkor csak egy jobb életet akartak élni, kevesebb stresszel, több szabadidővel. A következő évben már eleget is tettek ezen vágyuknak, és továbbálltak két kutyájukkal. 2003-ban a kanadai Vancouverbe költöztek, majd jött Ottawa, végül a melegebb éghajlatú Sydneybe repültek át.
Posztjaiban Ward sokat ír utazásairól, de emellett komolyabb dolgokról is elmélkedik, mint például arról:
hogyan is változnak meg azok az emberek, akik engednek a vágyaiknak, belevágnak az ismeretlenbe és külföldre költöznek.
1.) Nem az vagy, aki voltál
A külföldön élés egy igazán nagy vállalkozás. Nem csak egy munkahelyváltás, vagy költözés. Több. Ilyenkor változik a táj is, amit az ablakodból kinézve látsz, továbbá minden és mindenki, amit és akit eddig ismertél; arról nem is beszélve, hogy mindez a személyiségedre is nagy hatást gyakorol. Úgy formál, hogy alig vesszed észre, hogy változtál. Ez utóbbi tényt csak akkor fogod fel igazán, amikor már egy bizonyos idő eltelt.
© Tom Hall
Míg te kint élsz valahol, fejlődsz és továbblépsz a kisebb, nagyobb kurdarcokon. Mindazon dolgok, amik régen fontosak voltak, azok eltűnnek, fontosságukat vesztik, míg a korábban kevésbé fontosnak tartott dolgok értéke megnövekedik. Például semmit sem veszel már biztosra és magától értetődőnek; jobban odafigyelsz az emberi kapcsolatokra, amiket eddig kialakítottál. A barátaid jobban megbecsülöd, fontosabb lesz a barátság, míg az ismerősök és velük együtt a fogalom maga is egyre távolabbi, míg nem elfelejtett fogalommá válik.
A külföldre költözés arra is hamar ráébreszt, hogy ez az egész elköltözősdi mégsem egyenlő a boldogsággal, mint ahogyan azt korábban remélted vagy sejtetted.
Viszont emiatt újra átgondolod a dolgokat, mintegy újradefiniálva a saját ötleteidet, amikről úgy gondoltad korábban, hogy sikeresek lehetnek, esetleg az ötletek által te is.
A külföldre költözés egy olyan utazás, melynek során nem csak az adott országban élő népről, annak nyelvéről, valamint kulturális hasonlóságokról, illetve különbségekről tanulhatsz, hanem magadról is. Egy idegen terepen, idegen emberek közt többet megtudhatsz magadról, hogy mint azt gondolnád.
Kihívásokkal nézel szembe, s közben megismerjed egy olyan részed, aminek a létezéséről korábban még csak tudomásod sem volt. Ez tetszik majd és csodálva tekintesz magadra és amivé lettél; majd a világra, amiben élsz és ami segített megismerni azon részed, mely eddig valahol háttérbe szorulva elnyomva volt.
2.) Nem mehetsz haza
Azaz, ha nagyon szeretnél, akkor persze haza is mehetsz. De ez nem lesz egyszerű...
Be kell majd látni, hogy a dolgok látszatra úgy állnak, mintha a többiek már túlléptek volna rajtad, mintha más pályákon mozognátok. És ez - sajnos -, így is van.
A barátok korábbról családalapításba kezdtek vagy egyszerűen csak élik az életüket, mint mindenki más, s mint ahogyan azt tetted te is. Ennek folytán mindenkinek kialakulnak a saját szokásai, amik eléggé eltérőknek tűnhetnek.
Azt is lehetne mondani, hogy valamilyen szinten túlléptetek egymáson, habár sokáig úgy tűnik, hogy minden változatlan, csupán csak a távolság van jelen a kapcsolatokban.
De ennek az életstílusnak mondhatni ez az ára; tiéd lehetnek a kalandok, az izgalom, amikor bejárod egy város utcáit új lakosként. Ezeket már nem teheted azokkal, akikkel eddig korábban együtt róttátok az utakat. Talán minden hiányzik a korábbi életből, ami korábban a tiéd volt, de most már valamilyen szinten kívülálló vagy, aki a pályaszéli vonal mellől nézi a többieket, s ahogy azok az életüket élik.
Ekkor jöhet a felismerés, hogy ha nagyon akarnánk, akkor sem tudnánk visszajönni. Meglehet próbálni és vannak olyanok is, akiknek ez összejön, de a probléma ott van, hogy míg minden szerettünk élte az életét, addig mi is azt tettük, s így tulajdonképpen nem csak ők léptek túl rajtunk. Elfogadták, hogy már nem vagy ott nekik folyamatosan, fizikailag, de ugyanez megtörténik a mi részünkről is. Ez a túllépés kölcsönös.
Megritkulnak a telefonhívások, az emailek, s talán már te is kevesebbszer és más stílusban adsz hírt magadról. Mindettől függetlenül persze a családunk mindig a családunk marad és ez nincs másképp a barátokkal sem.
3.) A világod sokkal nagyobb lett
A világ hirtelen, mintha megnőne. Új illatokkal, ízekkel és tájakkal találod szembe magad, és a korábban ismert határaidat kijjebb tolod; egyre több dolog van a megszabott kereteken belül. Újra és újra felfedezővé akarsz válni. Lehet, hogy előtted már felfedezték több százan azt a bizonyos kis utat, ösvényt, de amikor te tetted ezt, úgy érezted, mintha csak nemrég fedezted volna fel az aktuális helyet - országot vagy várost - magát is. És részben ez így is van!
Nos, ettől a ponttól már nincs is nagyon visszafordulási lehetőség. Azt eddig is tudtad, hogy a világ ilyen hatalmas, de mindez csak fejben volt jelen, mert megtanultad. Viszont valahányszor, amikor külföldre mész és az első felfedezői lépéseidet teszed meg, akkor a dolgok változnak és már nem csak egy korábban megtanult dolog lesz a világ nagysága, hanem érezhetővé is válik és a gondolkodásodban is megjelenik.
Megízlelve a világban található csodák egy igazán kicsiny kis szeletét, elgondolkodsz; feladnád mindezt azért, hogy visszakapd a korábbi életed? Nem. Nem, mert ekkor már megindult benned egy folyamat, aminek folytán több és több kell.
A külföldi élet hatalmas előrelépést jelent a függetlenség és a felelősség terén!
Színre lép a tisztelet, valamint alkalmad lesz értékelni mindazt, ami, - és aki - akkor van neked! Mindezek olyan leckék, amik képesek átrendezni a személyiségedet, megváltoztatni téged. Ez az eredmény tetszeni fog. Mert jó.
4.)Bármi lehetséges
A legnehezebb részen már túl vagy. Az volt, amikor elmentél. Menni és hátra hagyni a megszokottat mindig a legnehezebb. De te ezen már túl vagy és pont ezért, most már bármi lehetséges! Csak gondolj arra, hogy mit csinálsz most, s mit tettél meg eddig.
Ne feledd, hogy változtál, s az, aki egykor voltál, az már csak egy távoli emlék. Akár messzebbre is mehetsz, megismerhetsz egy újabb kultúrát, nyelvet tanulhatsz, változatos ételeket főzhetsz. Mivel elfogadtál már egy másik kultúrát, ezért akár egy újabb is jöhet, új emberekkel, s ez menni is fog megint, csak nyitottnak kell lenni. Bebizonyítottad, hogy tudsz külföldön élni, túlélted!
Lehet kinyitottad Pandora szelencéjét, amit már nem tudsz bezárni, s még többre vágysz, de ez mind jó, mert eközben sokat tanultál. Nyitottabb, nyugodtabb, bölcsebb és boldogabb vagy. Egyszerűen több, mint ami eddig voltál. És persze szabad; amit magadnak vívtál ki, több ezer kilométerre az otthontól, ahol annyira nyugodt, biztonságos és kényelmes minden.
Tehát boldogan engedj meg magadnak egy elégedett mosolyt, veregesd vállon magad, mert nem csak megcsináltad, de jól is csináltad.
GAGBOX is your one source to humor and fun